SZEGEDI ZSIDÓ HITKÖZSÉG SZERETETOTTHONA

„Ősz ember előtt kelj fel és a vén ember orcáját becsüld meg …“

Már a XIX. század második felétől vannak írásos nyomai annak, hogy a szegedi zsidó közösség szervezetten gondoskodott rászoruló időseiről. Az elmúlt közel 150 év alatt Szegeden több helyszíne is volt az idősek ellátásának. Jelenlegi helyén, a Szegedi Zsidó Hitközség székházában 1950 óta működik a Szeretetotthon.
Az intézmény fenntartója - Dr. Lednitzky András elnök úr vezetésével - a Szegedi Zsidó Hitközség, amely a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egyik legnagyobb vidéki taghitközsége (belső egyházi jogi személy).
Az intézmény fejlesztésében, szakszerű működtetésében kiemelkedő jelentősége van Sámuel Hermanné Szidikének, aki több, mint 30 éven át, 1998-ig vezette a Szeretetotthont.
Országos felvételi körzetű zsidó intézményként kiemelt célcsoportunk a Holocaust-túlélők egyre csökkenő létszámú köre. Célunk, hogy biztonságot, kényelmet, hatékony szakmai segítséget nyújtsunk ellátottjaink részére, a zsidó vallás előírásainak betartása mellett.
A felvételüket kérő zsidó vallású-származású jelentkezőket – a hatályos jogszabályok betartása mellett- intézményünk pozitív diszkriminációval kezeli.

Ápolást–gondozást nyújtó intézményként feladatunk: az intézményi ellátást igénybevevő valamennyi ellátott részére teljes körű ellátás – napi legalább háromszori étkezés, szükség szerint ruházat, illetve egyéb textíliával való ellátás, mentális gondozás, egészségügyi ellátás, lakhatás – biztosítása.

A belvárosi elhelyezkedés biztosítja, hogy az Otthon tömegközlekedéssel - busszal, villamossal, trolibusszal - is könnyen elérhető, a közeli Mars tér jelentős helyi és távolsági közlekedési csomópont.

A székházban található díszterem, foglalkoztató-oktató helyiség és a könyvtár biztosítják az idős lakók számára a közösségi, kulturális és vallási életben való részvétel lehetőségét. A Hitközség minden pénteken este, szombat délelőtt és a zsidó ünnepeken itt tart Istentiszteletet, Markovics Zsolt főrabbi úr vezetésével.